MELLNAGYOBBÍTÁS ÁRAK**

A mellnagyobbítás áráról és árképzéséről – mivel a legkeresettebb műtétről van szó – ebben a rovatban adok részletesebb magyarázatot. A legfontosabb tudnivaló, hogy alapvetően kétféle mellnagyobbításról beszélünk. Az első csoportba tartoznak azok az esetek, amikor a mell az anyaság, a nagy testsúlyváltozás, az emlő betegsége vagy sérülése, vagy fejlődési rendellenessége, illetve egyéb ritka ok miatt károsodott. A műtét célja az említett állapotokban a mellek helyreállítása, korrekciója, megújítása, pótlása, képzése, gyógyítása. Természetesen nagy esztétikai tartalommal bír az ilyen javallatú mellnagyobbítás. Ez plasztikai sebészeti, orvosi diagnózis, de ebből következik, hogy ezek után a mellnagyobbítások után nem kell ÁFA-t fizetni. Természetesen a felhasznált mellimplantátumok és segédeszközök általános forgalmi adóját meg kell fizetni.

A tisztán esztétikai, szépészeti mellnagyobbításról akkor beszélhetünk, amikor röviden kifejezve a lényeget: egy szép mellű és egészséges páciens szeretne még nagyobb kebleket. Ez esetben a mellnagyobbítás díját képező összes tétel, szolgáltatás (a műtétet végző orvos munkadíja, az ápolás, az altatás, a kontroll vizsgálatok, stb.) után meg kell fizetni a 27% ÁFA-t.

Azt, hogy egy mellnagyobbítás melyik csoportba tartozik, a plasztikai sebész szakorvos határozza meg a konzultáció során. Ez egy orvosi és egy adózási kérdés is egyben. A besorolás lényege, hogy az emlő betegségcsoportban a részben vagy teljesen TB finanszírozott beavatkozás kódja hozzá van rendelve a konkrét betegség (BNO) kódhoz. Ilyen esetekben a mellnagyobbítás, vagy másféle mellplasztika sem minősül esztétikainak.

Mi következik a fentiekből? Az, hogy kétféle árral találkoznak a hölgyek.

A Kelemed Plasztikai Sebészeten a gyógyító-helyreállító mellnagyobbítás már 950.000 Ft-tól elérhető. Ugyanennek a csomagnak a teljes körű 27% ÁFA-t tartalmazó bruttó ára + 200.000 Ft-tal magasabb.

A Kelemed Plasztikai Sebészet a következő mellimplantátum gyártmányok beültetését vállalja: Mentor (USA), Motiva (USA), Polytech (Németország), B-LITE (Németország/Izrael). Mindegyik ár all inkluzív csomagár!

 

MENTOR (sima és mikro érdesített)                                              1.200.000 Ft-tól***

 

MOTIVA (nano érdesített)                                                                    950.000 Ft-tól*

 

POLYTECH (sima és mikro érdesített)                                              1.100.000 Ft-tól*

 

B-LITE (könnyű súlyú sima és  mikro érdesített)                              1.700.000 Ft-tól

 

Sima felszínű, illetve nagyon finoman érdesített mellimplantátumok beültetését vállaljuk. Közepesen és erősen érdesített mellimplantátumokat nem ültetünk be. Kivétel, ha szakmailag nagyon indokolt esetben a Polytech vagy a B-LITE mikropoliuretán (MPU) szivacsos felszínű mellimplantátum beültetése szükséges.  Díja: 1.400.000 Ft-tól*

A felsorolt márkaneveken kívül (B-LITE, POLYTECH, MOTIVA, MENTOR) más termékeket nem ültetünk be, külön kérésre sem!

* gyógyító – helyreállító – korrekciós mellnagyobbítás díja, teljes körű 27 % ÁFA nélkül

** a tájékoztatás nem teljes körű (a sokféle páciens és a sokféle implantátum típus, profil, méret miatt)

*** a Mentor implantátumok nettó ára Euróban fizetendő (az érvényes Magyar Nemzeti Bank HUF/€ középárfolyamán forintosított összeggel csökkentjük a csomagárat)

Az árkalkuláció 375 Forint/Euró árfolyamig érvényes. Áraink 2 év után az infláció és a Forint árfolyam gyengülése és a közreműködő partnerek áremelései miatt emelkedtek. Az árváltoztatás és a tévedés jogát fenntartjuk.

A Kelemed Plasztika all inkluzív mellnagyobbítás csomagok tartalma

  • konzultáció implantátum próbával (30 perc)
  • a kiválasztott 2 db mellimplantátum
  • 2 db kompressziós melltartó
  • 1 db kompressziós mellpánt
  • 1 db kompressziós harisnya
  • altatás díja
  • ápolás díja
  • műtéti díj
  • a kontroll vizsgálatok díjai a teljes gyógyulásig
  • nincsenek járulékos költségek

A műtét előtti vizsgálatok és a műtét utáni otthoni gyógyszerek díját a csomagár nem tartalmazza. 2020 nyarától friss PCR-teszt is szükséges.

Fontos! A mellimplantátum gyártók eltérő cseregaranciát biztosítanak.

A Kelemed Plasztika műtéti garancia feltételeit a konzultáción ismertetjük.

Budapest & Pécs, 2021.01.01.

 

Kérdése van? Kérem írja meg a kelemed@kelemed.eu e-mail címre!

 

Bejelentkezés hétköznap 9-19 óra között:  +36 30 577 57 64

       

Dr. Kelemen Ottó Ph.D. plasztikai sebész,

a Kelemed Plasztikai Sebészet vezetője



    A Küldés gombra való kattintással elfogadja és tudomásul veszi az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat, valamint hozzájárul a fent megadott adatai kapcsolatfelvétel céljából történő adatkezeléséhez.